A szakmáját értő borvizsgáló gyertyafénynél vizsgálja a bor színét. A tisztaság, a szín, a csillogás megvizsgálására ma sincs ennél tökéletesebb eszköz. A dekantálást is többnyire ennek a segítségével végzik el. Sok családnál az ünnepi asztal közepén ismét gyertyafény ajándékoz bensőséges hangulatot, mire az értetlenek kuncognak: nosztalgia. Valóban, csak nosztalgia lenne ez? Nincs ennek mélyebb mondanivalója? Van, csak el kellene távolítani a lényegről a modern élet hordalékrétegeit, de erre a száguldás mámorától megittasult, modern embernek sem ideje, sem igénye nincs már.
A gyertya fénye természetes fény, és lángja természetes tűz. Évezredeken át ez a fény és ez a tűz hozta közel egymáshoz az embereket, nemcsak fizikai értelemben. A tüzet körülülték az emberek; egymás szemébe nézhettek, élő kört alkothattak; nem úgy, mint a hideg-rideg templomokban, ahol egyenes padsorokba préselve, legfeljebb egymás hátát bámulhatják.
Minél több és bonyolultabb technika vesz körül bennünket, annál jobban távolodunk el a természettől és a természetes anyagoktól, és bensőleg egyszerűen kihûlünk, vegetáló robotgéppé válunk magunk is. A gyertyafény, a természetes tűz, segíti visszatérésünket a csendhez, a lélek nélkülözhetetlen közegéhez; a valódi, az elvesztett emberléptékű távlatokhoz, és reflektornál is élesebben világít rá ismét és ismét kihűlt, rideg, elgépiesedett látszatkapcsolatainkra, és arra, hogy a veszteség ára immár felmérhetetlen; legmélyebb, legszentebb értékeink széttaposott pitypangok az út porában. A puszta léte is tanulság, példa számunkra: ott szolgál, ahova állították, meg nem feledkezve arról, hogy nem a gyertya a fontos, hanem a fény, amelyet nem ő hoz létre, hanem csak továbbít. Röviden: engedelmeskedik. Ez létének értelme meg célja, és nem a talmi siker lidércfénye. Mit mond ez még az önmegvalósítás maszlagától megmérgezett modern embernek?! Bárcsak fölfogna még valamit ebbõl az üzenetből! Mert ennek az üzenetnek fontos része az is, amit a zsoltáríró a virágok példázatával úgy fejez ki: “reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad”. A gyertya élete is rövid, hamar csonkig ég, de a fontos egyedül az, hogy addig hány sötét szívbe világított bele a fény, és hány jéghideg szívet melegített meg a tőz.
Egy pince meghitt, barátságos gyertyafény nélkül csak jellegtelen-lélektelen borraktár.