Megnyitotta kapuit az Expo 2020 Dubaj október 1-jén, amely csaknem kétszáz kiállító ország részvételével várja a látogatókat fél éven keresztül. Ez az első világkiállítás, amelyet a Közel-Keleten rendeznek meg, Dubaj 25 millió látogatót vár szerte a világból.
A magyar pavilon tematikája alapján elnyerte a Time Out Dubaj újságíróinak elismerését, ugyanis a világkiállítás 192 pavilonja közül a 15 legkülönlegesebb közé választották.
A szervezők több mint egymillió látogatót várnak a magyar pavilonba a következő fél évben – a magyar részvétel rendkívüli lehetőség turisztikai, gazdasági és diplomáciai szempontból egyaránt.
A Dubaji Világkiállításon a magyar megjelenés részeként fontos szerepet kap hazánk gasztronómiája is. Termékeink is kiválasztásra kerültek, így most az arab nagyközönség mellett a nagyvilágból érkező számos vendég is ismerkedhet a Magyar finomságokkal. Örülünk, hogy Csopak nevét Dubajban is öregbíthetjük.
Két évig tartott a termékek kiválasztása, így jogosan beszélhetünk alapos, átgondolt megjelenésről. Sok kritériumnak kellett megfelelni a termékeinknek, nem csak az íz, illat, megjelenés volt döntő, de beltartalmi szempontból is át lettek vizsgálva. Sok pozitív híreket kapunk a termékeinkkel kapcsolatban, aminek nagyon-nagyon örülünk. Már október végén újabb rendelés futott be hozzánk Dubajból, ami jól tükrözi termékeink iránti érdeklődést.
Itt szeretnénk megköszönni a Dubajban dolgozóknak az odaadó munkájukat!
Az alábbi színes termékválaszték került kiválasztásra:
Bittero gyomorkeserű
Levendula szörp
Málna szörp
Bodza szörp
Levendula zselé
Zöld-dió befőtt
Paprika lekvár
Sárgabarack lekvár
Ezeknek a termékeknek egy része üzletünkben és webshopunkban is elérhető. (A sárgabarack lekvár kizárólag a Dubaji Világkiállításra készült, így az nálunk nem kapható.)
Tamás természetesen más!